Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzulátusa /Hírek /
01.07.2020  

Borut Pahor szlovén köztársasági elnök hivatalában fogadta a magyarországi szlovén nemzeti közösség képviselőit

Ljubljana, június 30. - Borut Pahor,  a Szlovén Köztársaság elnöke budapesti hivatalos látogatása előtt egy nappal hivatalában fogadta a Magyarországon élő szlovén nemzeti közösség képviselőit. Kovács Andrea, a Magyarországi Szlovének Szövetsége elnöke és Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke tájékoztatták Pahor elnököt a magyarországi szlovén nemzeti közösség helyzetéről. A köztársasági elnök magyarországi látogatása az elnöki szinten folytatott rendszeres párbeszéd jele, melynek során már gyakorlattá vált, hogy az elnök a szomszédos ország vezetőivel való találkozása előtt találkozik a kisebbségi vezetőkkel.

A kisebbség képviselői úgy értékelték, hogy a szlovén nemzeti kisebbség helyzete az elmúlt években javul. A legnagyobb kihívást a Rábavidék gazdasági fejlődése és a munkahelyteremtés jelenti, ami lehetővé tenné a rábavidéki szlovén fiatalok helyben maradását, illetve ösztönözné őket arra, hogy tanulmányaikat követően visszatérjenek a Rábavidékre.

A találkozón – a nemzetiségi vezetők mellett – részt vett dr. Helena Jaklitsch, határon túli és külhoni szlovénekért felelős miniszter, dr. Robert Kokalj, a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövete és Metka Lajnšček szentgotthárdi főkonzul.

Foto: Nebojša Tejić/STA